Aktuális

A Cuháré 2011/2012 évadáról

Szeptember óta 15, nagyrészt egész estét betöltő föllépésünk volt Csongrád megyében. Ezeken túl az Ördögtérgye Néptáncegyüttes meghívására ősszel részt vettünk a 8. Kolozsvári Népzene és Néptánctalálkozón. Nagy élmény volt idén márciusban a magyar-lengyel barátság napja alkalmából megrendezett ünnepségen a lengyel Anilana táncegyüttessel közös műsort adni a Rendezvényházban. A műsor után meghívást kaptunk Lengyelországba egy fesztiválra.

Idén 6. alkalommal rendeztük meg a - jótékonysági jellegű - “...mutassatok utat...” Kovács Zoltán Emlékestet, melynek bevételét (54000.- forintot) osztottunk szét pályázatunk díjazottjainak, ezzel is segítve a magyar néptánccal, népzenével népi énekléssel foglalkozó fiatalok szakmai fejlődését. Idén a programot gyermekeknek szóló bábelőadással és gyermektáncházzal színesítettük. Ezúton ismét megköszönöm valamennyi résztvevő táncos és zenész önkéntes munkáját.

Sikeresen pályáztunk a Nemzeti Kulturális Alap “Közművelődési programok tájoltatása” programjára, melynek keretében öt, kulturálisan hátrányos helyzetű Csongrád megyei településen adtunk műsort. A program során együttműködő szervezet a Cs,M. Közművelődési, pedagógiai és Sportintézmény ÁMK volt. Jelenleg öt pályázatunk áll elbírálás alatt, melyeket konkrét programok megvalósítására, ill. működésre adtunk be. Egyik ilyen pályázatunk keretében szeretnénk folytatni a tavalyi nagy sikerű kárpátaljai népművelő programunkat, melynek megkoronázásaként Munkácson és Beregszászon adtunk önálló műsort.

Ennyi föllépés mellett is jutott időnk és erőnk arra, hogy remek oktatóink két új koreográfiáját állítsuk színpadra. Az egyik: Varga Sándor: A pakulár elvesztette juhait...kalotaszegi táncok, a másik, Csókási Imre: Sárközi táncok, melyhez a viseleteket - eredetik alapján - a lányok saját maguk készítették.

Úgy gondolom, hogy amatőr táncegyüttesként – egyetemi és főiskolai tanulmányok, szakdolgozatok, doktori disszertációk, munka, család mellett – mindezt véghezvinni nem kis feladat. Köszönöm az együttes valamennyi tagjának, hogy szívvel-lélekkel a magyar kultúra, népzene és néphagyomány ápolására fordítják szabadidejük nagy részét, a Cuháréból igaz, emberi közösséget formálva! Zsigmond József, elnök

Közgyűlés

Kedves Egyesületi Tagok!

2012. május 24-én 19 órai kezdettel összehívom a Cuháré Kulturális Közhasznú Egyesület évi rendes Közgyűlését!
Helyszín Dugonics András Piarista Gimnázium díszterme, Szeged, Bálint S. u. 14.

Napirendi pontok:

  1. Számviteli beszámoló és közhasznúsági jelentés a 2011-es évről;
  2. Beszámoló a 2011/2012 évadról;
  3. Pályázatok (beadott, elbírált, folyamatban lévő);
  4. A 2012/2013 évad célkitűzései, tervezett feladatok, programok megvitatása, elfogadása a Táncműhely, Népművelő Műhely és Népzenei Műhely vonatkozásában;
  5. Egyéb

Határozatképtelenség esetén az ismételt közgyűlés időpontja 2012. május 24. 19:30 óra.
A megismételt közgyűlés a jelenlévő tagok számától függetlenül határozatképes.

Mindenki részvételére számítok!

Zsigmond József
elnök

Meghívó!

A Cuháré Kulturális Közhasznú Egyesület szeretettel meghívja Önt a

2012. április 27-én 19 órától tartandó

„...mutassatok utat...” VI. Kovács Zoltán Emlékestre,
majd az azt követő táncmulatságba.

Helyszín: Dugonics András Piarista Gimnázium díszterme (Szeged, Bálint S. u. 14.)
Belépőjegy: 700.- forint. Az est jótékonysági jellegű!

A föllépő művészek hozzájárulnak a magyar néptánccal, népi énekléssel, hangszeres magyar népzenével foglalkozó fiatalok szakmai fejlődéséhez.

Az estet megelőző délutánon, 16:30 – 17:30-ig a gyermekeket (és szüleiket) várjuk a PiKK-be, egy bábelőadásra, melynek címe:

Az arany tulipán (magyar népmese).

Bábkészítők és előadók: Tápai Nemezkör.
Az előadás után Szászné Medvegy Veronika vezetésével gyermektáncházat tartunk.
Belépő nincs! (PiKK = Piarista Közösségi Központ, a gimnázium udvara felől közelíthető meg.)

Az Emlékesten föllépő néptáncegyüttesek:

  • Árendás Néptáncegyüttes Hódmezővásárhely,
  • Kankalin Néptáncegyüttes Hódmezővásárhely,
  • Ördögtérgye Néptáncegyüttes Kolozsvár,
  • Pakulár Táncegyüttes Szeged,
  • Szeged Táncegyüttes,
  • Üllési Fonó Néptáncegyüttes,
  • Cuháré Táncműhely Szeged, mint házigazda.

Föllépő zenészek és zenekarok:

  • Nagy Gábor dudás,
  • Csávás Attila klarinétos,
  • Balga Zenekar,
  • Kender Zenekar,
  • Mentés Másként,
  • Nyenyere Egylet,
  • Tisza Banda,
  • Tavalyi pályázatunk díjazottjai (népi énekléssel, hangszeres magyar népzenével foglalkozó fiatalok).

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Cuháré Kulturális Közhasznú Egyesület (Cuháré Táncműhely, Népzenei-és Népművelő Műhely)

PÁLYÁZAT!

A CUHÁRÉ Kulturális Közhasznú Egyesület (Szeged, Lomnici u. 3.) pályázatot hirdet magyar néptánccal, népi énekléssel, hangszeres népzenével foglalkozó fiatalok számára.

A pályázat célja a magyar néptánccal, népi énekléssel, hangszeres magyar népzenével foglalkozó fiatalok tevékenységét segítő anyagi támogatás.

Határidő: 2012. április 20.

TÁNCOSOKAT KERESÜNK!

Ha szeretnél egy jó kedvű baráti társasághoz tartozni, és a néptáncot is szereted, akkor sok szeretettel várunk a Cuháré Táncműhely kezdő, vagy haladó csoportjába!

A haladó csoport próbáit kedden és csütörtökön 19.00-tól 21.30-ig a szegedi Piarista Gimnázium dísztermében (Szeged, Bálint Sándor utca 14. - Rókusi körúti Tesco mögött) tartjuk. Első próba: 2012. szeptember 4.
A kezdő csoport próbái szerdán 19.00-tól 21.30-ig, az újszegedi Rendezvényházban (Közép-fasor 1-3.) lesznek megtartva. Első próba: 2012. szeptember 5.

Bővebb információ és jelentkezés: Zsigmond József: 70/9312-415 zsigmond.jozsef@digikabel.hu

Testnevelésként igazolható az egyetemen!

Oldalak