Közel három napja, hogy véget ért a Szabaduló táncház, de még őrizzük az emlékét mind a szívünkben, mind a tagjainkban. :) Roppant mód örülünk, hogy ennyien összegyűltünk, s együtt mulattuk át az éjszakát!
Azoknak, akik nem tudtak velünk lenni, ezúton továbbítjuk Kádár Elemér élménybeszámolóját.
A cuhárésok idei legnagyobb cuháréja, nem csak cuhárésoknak - avagy: néptáncos kiszabadulás a maradjotthonból
Amikor bezárt a bazár, azaz, a világjárványra való tekintettel ideiglenesen megszűnt a színházak, templomok, szórakozóhelyek (igen, a táncházak is!), éttermek, kocsmák látogathatósága, és az iskolák is átcuccoltak a világhálóra, épp Szegeden voltam egy néptáncpedagógus barátom vendégeként. Amikor a fentebb mondottakat bejelentő rendkívüli közlemény elhangzott, összenéztünk és azt mondtuk: új jelszó van. Innentől: újratervezés. Hónapokig nevettünk aztán, amikor az új helyzethez való igazodás miatt agyvérzés-közeli állapotba jutottunk, és telefonon beszélgetvén emlékeztettük egymást és magunkat arra, hogy az újratervezés tehetsége bennünk van, szükségességét régóta felismertük, szóval semmi pánik, csináljuk... Szerencsére a magyar néptáncok egyik legfőbb jellemzője a szabad improvizáció, így mi ebben kellőképpen jártasak, köznyelven jók vagyunk. De azért nagyon vártuk már a végét.
Még a nagy szigor és otthoncsüccs idején elhatároztuk: amint engedélyezik, azonnal orbitális táncházat szervezünk. És el is kezdtük, időben. Videokonferencia formájában többször is összeült a Cuháré Táncműhely, szabtuk-varrtuk, fúrtuk-faragtuk, rengeteget nevettünk, esetenként némi vörösbor is elfogyott és megszületett a nagy terv. A szálak Nedelkovics Klára kezében futottak össze, s a konkrét megszervezés megannyi idegsejtpusztító öröme is főleg az övé lett. Klári, megtartunk! Nagyon jó munkát végeztél! Isten áldjon meg a két kezivel! Puszi!
Ilyesmire még nem volt példa a táncház közel ötvenéves történetében, hogy egyhuzamban ilyen hosszú ideig szünetelt volna. Kicsivel több, mint egy teljes napciklust legényeseztünk ugyanis otthon végig, a napéjegyenlőség előtt kezdtük és a napforduló utánig kellett várni, hogy az ország legismertebb indián népe, az operatív törzs bejelentse, lehet élő vonósbanda előtt élő táncospárral siringózni! Na, de mert ugrásra (ugrósra! :) ) készen vártuk, azonnal meg is valósult a karanténbólszabaduló tivornya, dél-alföldi nyelvjárásban a cuháré! A Cuháré szervezésében, az IH-ban, Szegeden, az egész Kárpát-medencében elsőként! Köszönjük Koló!
Az illetékesek szerint az este nyolc körül moldvai körtáncokkal nagy erőkkel beindított eseményen reggelig mintegy háromszázötven vendég fordult meg, ezek nagyobb része szó szerint is, pl. a forduló nevű táncban... A moldvai csángó folklór ugyan a legarchaikusabb az általunk ismertek közül, de mert ma is élő, egyszersmind kortárs is, ez remek eszközöket adott a Szélműves tagjainak kezébe, kik a néphagyományban is jelen lévő, de merőben modern hangszerekkel kiegészített bandával álltak fel, s akikben én máris látom a közeli jövőben a moldvai tömegrendezvényekre való meghívás lehetőségét. De természetesen jelen volt az eseményen a tekerős-klarinétos hagyományos dél-alföldi felállásban igencsak kiváló őslakos Nyenyere Egylet, a gyimesi csángó és csíki székely zene és életérzés nagyszerű hordozói, a Csergő Banda valamint a táncházakban rendkívül népszerű közép-erdélyi tánczenéket mesterien játszó vonósbandák: a Kender és a Rántotthús Zenekarok. Az események több órán keresztül párhuzamosan, két teremben zajlottak, volt moldvai, dél-alföldi, nyírségi, kárpátaljai és szilágysági tánctanítás is Both József, Csókási Imre, Simoncsics Pál és jómagam vezetésével, ezeken túl pedig széki, palatkai, bonchidai-válaszúti, kalotaszegi, vajdaszentiványi, Nyárád-menti és csíki székely valamint gyimesi csángó muzsika és tánc is. És voltak nagy találkozások, élő igazi ölelésekkel, borozás, beszélgetések, nagy kacagások, rengeteg régi cimbora, messzi földről érkezett vendégek is (nagyon messzi földről: mexikói, szíriai és indiai vendégünk is volt!), és nagyon, de nagyon örültünk! Olyannyira, hogy nekem még egy szentírási idézet is eszembe jutott: "Milyen szép a hegyeken annak a lábnyoma, aki jó hírt hoz; aki örömhírt hoz, békét hirdet, és kikiáltja a szabadulást." (Iz52/7)
Nos, a szabadulás a maradjotthonból immár hivatalosan is kikiáltva, elénekelve! Vírushiszti agyoncsapva, széttaposva, padlóbadöngölve, miként a csűrben volt szokásban azt csinálni annó. Rendesen reggel volt már, mire utcára sepert minket a személyzet. És végre megint igaz lett ránk egyik kedvenc népdalunk kezdősora: „Tegnap is ma mentem haza!”
Sokat látott táncházas veterán barátom szerint: idén ez volt A Táncháztalálkozó!
